Mi a különbség a parapszichológia és a pszichológia között?

Picture of Simonyi Krisztina

Simonyi Krisztina

Parapszichológus

Többen is kérdeztétek tőlem, hogy mit is jelent valójában a parapszichológia fogalma, illetve hogy mi a különbség egy pszichológiai és egy parapszichológiai konzultáció között. Ezért döntöttem úgy, hogy ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni első blogcikkemben és ismertetni az érdeklődőkkel a parapszichológia tudományát.

Röviden a pszichológiáról:

A pszichológia – más néven lélektan –az emberi elmével és viselkedésével foglalkozó tudomány, mely magában foglalja a tudatos és tudattalan jelenségek, köztük az érzések és gondolatok vizsgálatát. Különböző irányzatai és alkalmazott területei vannak, melyek közül a páciens saját gyógyulásának érdekében kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb szakembert és folyamatos munkával, heti konzultációkkal sikeres eredményeket tud elérni. A találkozók gyakorisága egyéntől és az adott problémától függően a későbbiekben változhat.

Bővebben a parapszichológiáról:

A parapszichológia szó szerinti jelentése: para ~ mellett, szorosan kapcsolódó; pszühe ~ lélek, elme; logia ~ tudomány, tanulmányozás. A parapszichológia, ahogy a neve is jelzi, az általa tanulmányozott jelenségeket a pszichológia, sőt a patológia határterületeként vizsgálja. Tudományos modellekkel nehéz definiálni, a szubjektív és objektív nézőpont határait ötvözi.

A parapszichológiát Európában, Amerikában és az Egyesült Királyságban egyetemeken oktatják, folyamatosan fejlődő tudomány. Jelenleg a világ mintegy harminc különböző országában van jelen mégis sokan nem ismerik jótékony hatását és gyakran összetévesztik egyéb közismert tevékenysegekkel.

A parapszichológia kifejezés használata Max Desoir filozófus, pszichológus nevéhez fűződik és egészen az 1899-es évekig vezethető vissza. A parapszichológia kutatja azokat a még ismeretlen, vagy kevésbé ismert határterületeket, amelyek elválasztják egymástól az emberi elme normálisnak tekintett és kivételes vagy patologikus állapotait. A fejlődés viszont igen gyors, manapság a parapszichológia felvetette kérdések más tudományágak specialistáit is érdekli, felhasználási területe pedig egyre kiterjedtebb. A fizika és a biológia természettudományos ismereteit kétségkívül gazdagítják azzal, hogy rávilágítanak a tudatban lejátszódó folyamatokra.

Ez a tudományág az agy, a test, a valóság és a gondolat közötti kölcsönhatás mögött rejlő végtelen lehetőségeket kutatja és használja. Egy hozott probléma okának megtalálásával és annak megoldásával foglalkozik, nem hagyományos módszerek használatával.

Egy konzultáció menete:

Egy konzultáció a megszokott módon beszélgetésen alapul ami körülbelül egy órát vesz igénybe majd egy meditációs folyamattal zárul. A konzultáció alatt zajló mentális folyamatok hatása már aznap érezhetővé válhat és a következő három hétben aktiválódik. Többek között ezért is ajánlott két konzultáció időpontja között 21 napos szünetet tartani. Az online konzultáció menete szakembertől függően eltérő lehet.

Konklúzió

A parapszichológia a pszichológia tudományát és a spiritualitás világát összefoglaló tudomány. A számunkra ismert fizikai valóságon túl a világegyetem végtelen lehetőségeit kutatja és vizsgálja. A parapszichológia az egységet foglalja magában így a fizikai világban megjelenő problémákat együttesen kezeli az érzelmi és mentális világgal. Ebből kifolyólag egy parapszichológus a pszichológia alapjai mellett, az emberi elme számára nehezen értelmezhető mögöttes világot is ismeri és használja az emberek életének javítására, a felmerülő problémák megoldására legyen az akár testi tünet, lelki sérülés vagy mentális állapot.

Személy szerint úgy vélem, hogy napjainkban létfontosságú a fejlődés és a megfelelő segítségnyújtás ezért munkám során minél több ember számára szeretnék lehetőséget teremteni, hogy változtatni tudjon jelenlegi élethelyzetén és megtalálja a magában rejlő végtelen potenciált.

Egy rövid ismertetőnek és válaszadásnak ezeket az információkat tartom elsődlegesnek , remélem tetszett és tudjátok hasznosítani a tartalmát.

Tetszett az írásom? Oszd meg hogy másokhoz is eljusson a segítség

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Ha segítségre van szükséged

Töltsd ki a kapcsolatfelvételi űrlapot és konzultáljunk

100% diszkréció

Az ajánlatkérés után az adataidat személyesen Én fogom feldolgozni teljes diszkréció mellett.

100% diszkréció

Az ajánlatkérés után az adataidat személyesen Én fogom feldolgozni teljes diszkréció mellett.

Scroll to Top